Az Ichi Scalperről már megint

Ahogyan már említettem, sikerült az Ichi robotnak egy korábbi változatát beszereznem, amiben még nem volt letiltva a tesztelési lehetőség. Az első tesztjeim, mint utólag kiderült, a múltbeli hibás adatok miatt fulladtak kudarcba. Most is csak perces adatokat sikerült szereznem, de ezzel már 90%-os teszteket sikerült futtatnom.

Először is összehasonlítottam a most futó számlámmal, hogy kiderítsem, mennyire térhet el a két változat kereskedési stratégiája. Az éles számlámmal egy időben indítva a tesztet, közel hasonló eredményt hozott. A januárban még alkalmazott 50%-os tőkevédelemmel futtatva, ugyanott, ugyanúgy zárta a pozíciókat, tehát arra a következtetésre jutottam, hogy közel azonos maradt a kereskedési stratégia az újabb verziók megjelenése során.

A tesztelést 2010.01.01-től indítottam, a legáltalánosabban használt Risk=2 értékkel, 10 000$ kezdőtőkével, a spread pedig 27-re volt állítva. 2010.05.06, 2010.05.19, 2010.09.24, 2012.05.18( egész véletlenül ez utóbbi dátumtól indul a készítők éles számlája), tehát 4 alkalommal is lenullázta volna a számlát a mai napig az utóbbi 3 év alatt. Az igaz, hogy a múltbeli adataim nem a SynergyFX-től származnak, de az eredményen azonban érdemes elgondolkozni.

Ugyanez lefuttatva 1-es Risk értékkel, már „csak” 3-szor történt volna meg. 2010.05.19, 2010.10.07, 2012.05.23-án.

Másik módszert is próbáltam, ahogyan a weboldalon is javasolják. Risk=5, és a havi hozamot lefölöztem mindig. Ezt 1000$ kereskedési összeggel és 1000$ tartalékkal indítottam a 2012-es éven úgy, hogy a veszteségeket mindig visszapótoltam belőle, a hasznot meg hozzáraktam. Gyakorlatilag augusztusra már az eredeti tőke alatt lettem volna a tesztek szerint.

Felmerül a kérdés ezek után, hogy érdemes-e vagy hogyan érdemes futtatni ezt a forex robotot?

Most az az érzésem, hogy aki nem akar kockáztatni, az ne futtassa tovább! 

Ellenben a január végén megfigyelhettünk a készítők számláján valamit, ami lehet véletlen is, mert nem tudjuk biztosan mi történt. De amellyel, akár sikeres is lehet a további használat. Az olvasható ki a kivonatból, hogy hagyták a robotot működni addig, amíg veszélyes elmozdulások nem indultak el és ezzel együtt nyitva lett legalább 3 pozíció. Akkor aztán leállították a robotot, és akkor kapcsolták vissza, amikor az árfolyam ismét visszatért a nyitott pozíciók közelébe. Lehet, hogy voltak információik olyan bejelentésekről, amik előreláthatólag nagy mozgásokat generálnak. A lényeg azonban, hogy az ő számlájukon csak napokkal később jelentek meg az eredeti pozíció sokszorosát is kitevő újabb kötések, mint az enyémen. Persze ez lehet véletlen egybeesés is, mert van, ahol hagyták nyitni több pozíciót is és nem vették le a robotot.

Tehát csak óvatosan a továbbiakban és mindenki döntsön okosan a robot sorsáról saját belátása szerint!

Személy szerint hagyom tovább futni, és amikor soknak ítélem meg a nyitott pozíciók értékét, akkor leállítom a robotot. Azt csak az idő dönti el, hogy a jelenleg is használt verzió biztonságosabb, mint a korábbiak.

Az oldal használatához, kérlek fogadd el a "cookie"-kat! További információ!

A "cookie-k" elfogadásával biztosíthatoda legjobb felhasználói élményt az oldalon. Amennyiben ezt szeretnéd, akkor kérlek kattints az elfogadás gombra!

Bezárás