Bemutatom a Fund Trader szignál robotot

A LeapFx csapata rendszeresen kutat fel és mutat be újabbnál-újabb forex robotokat. A szándékuk nyilvánvalóan az értékesítésben rejlő profitszerzés, hiszen eddig nem sok robotjuk állta ki az idő próbáját. Ettől függetlenül érdemesnek tartom némelyik újdonságukat megvizsgálni és tesztelni, hátha mégis találnak egy jól működő rendszert. Most egy sikeres alapkezelő kötéseit másolhatjuk a saját számlánkra a Fund Trader segítségével.

A 2016 óta működő nyilvános éles számla grafikonján láthatjuk, hogy márciustól kezdődően ugrott meg a havi hozam. Nekem mondjuk az előtte levő is megfelelt volna. Feltételezem, hogy az eladás miatt növelték meg a kockázatot, hogy még csalogatóbb eredményeket kapjanak. Az eredmény pedig az lett, hogy kiemelkedő hónapokat láthatunk.

Vannak csoportos kötések és zárások, de a leírásban az szerepel, hogy nem használ a kereskedő grides vagy martingale stratégiát. Idővel ki fog derülni. A martingale-nek nincs nyoma. Hacsak nem a kötések többszörözésével rejtették el.

18 devizapáron kereskedik, melybe beletartozik az arany is.

Akár már 250 dolláros kis számlán is képes kereskedni. Az ára, összehasonlítva a korábbi kezelt számlák 30-50%-os profit sharing módszerével, nem tűnik veszélyesnek, ha tényleg tudja tartani az elmúlt pár hónap eredményét hosszabb távon.

3 hónapra 297 USD+Áfa, míg egy évre 597 USD+Áfa díjért használható.

A weboldalát ide kattintva találjátok:  Fund Trader

Indítok egy demószámlát én is, amit majd itt fogtok elérni. Ezt érdemes pár hónapig követni és ha nem lesz rajta „botlás”, akkor utána érdemes majd megvásárolni. Persze aki nem bírja kivárni a tesztidőszakot, ő belevághat most is ?

A saját demószámlám itt tudjátok nyomon követni:

2021.05.27

Időközben már be is bukott a Fund Trader

Két hete mutattam be a Fund Trader forex robotot, ahol egy kereskedő kötéseit másolhatjuk számláinkra.

A héten azonban olyan floating alakult ki a hivatalosan is publikált számlájukon, hogy valószínűleg el is füstölt. Ezért most már nem érhető el. Mivel folyamatosan figyeltem, és láttam milyen irányt vesznek a történések, ezért készítettem egy képernyőképet az utolsó pillanatai előtt.

Szóval így néz ki, egy rossz stratégia vége előtti pillanat:

Ettől függetlenül a hivatalosan publikált számlán és a saját demószámlámon történő kereskedés kötései sem voltak egyformák, ami hiteltelenné teszi az egészet. A lényeg az, hogy semmiképpen se adjatok ki érte pénzt!

 

Az oldal használatához, kérlek fogadd el a "cookie"-kat! További információ!

A "cookie-k" elfogadásával biztosíthatoda legjobb felhasználói élményt az oldalon. Amennyiben ezt szeretnéd, akkor kérlek kattints az elfogadás gombra!

Bezárás