Bemutatom az Arteon forex robotot

Már azt hittem folytatódik az unalmas uborkaszezon, de nem, mert érkezett egy új versenyző, az Arteon Forex Robot. Szeretem azokat a robotokat, ahol nem a marketingszövegek helyeznek nyomást ránk, hogy vegyük már meg a robotjukat, mert az aztán megváltoztatja az életünket és innentől minden anyagi gondunk elszáll. Aztán mi lesz a vége? Az, hogy a befektetett tőkénk száll el. Itt nincs rizsa, ellenben vannak éles számlakivonatok, amik elég ígéretesek. No de csak óvatosan, mert veszélyes termékről van szó. Hogy miért is?

Tehát a havi átlag teljesen jó és a hozzá tartozó legnagyobb visszaesések is elfogadhatóak. A robot használ stoplosst, ez látszik az eredménygrafikáján. Az egy igen beszédes görbe. De látszik rajta más is, ami arra utal, hogy csak óvatosan kereskedjünk vele.

Ez a robot martingale stratégiát használ. Erre a grafikonon látható V alakú jel figyelmeztet. Azt mutatja, hogy nem baj, ha veszít a robot, mert a következő kereskedést, majd dupla akkora kötésmérettel indítja, mint a veszteségest, és ha az a kötés sikeres lesz, akkor a rendes hasznon kívül még az előző veszteséget is megtermeli. Ez nagyon szépen működik addig, amíg a vesztes kereskedések egymás utáni szerencsétlen sorozata nem lesz olyan hosszú, hogy elvigye közben a számlánkat.  Tehát csak óvatosan bánjunk vele és amint tehetjük, fölözzük le a hasznot vagy legalább a kezdőtőkét mentsük ki belőle. Erre akár két hónapon belül is lehetőség van. A fejlesztők is tisztában vannak a kockázattal ezért csak centes számlákat látunk. Nem kockáztattak tehát sokat, hiszen a Real1 számla 10 USD-nek megfelelő Centtel indult. Ez alatt tehát nem érdemes kísérletezni vele. Normál számlán pedig legalább 1000 USD kezdőtőke ajánlott és 0.01 lotos kötésméret. A tőkeáttátelt érdemes a lehető legnagyobbra kérni, hogy az is adjon némi tartalékot a kereskedéshez. Ők, ahogy látjuk 1:1000-es számlákat használnak. A Centes számlán, ha lehet választani, akkor a fix spread a nyerő.

Akár hat devizapáron is képes kereskedni, melyek a következők: EURUSD, GBPUSD, USDJPY, AUDUSD, EURGBP és USDCAD. Azonban ha jól megnézzük az oldalon levő éles számlakivonatokat, azokon csak az EURUSD, GBPUSD, USDJPY devizapárok láthatóak, tehát valószínű, csak azokra érdemes felrakni. A belépési stratégiájáról nem írnak, így az egyelőre titok marad számunkra.

Ha minden összeáll, akkor nálam is indulni fog egy centes számlán. Bízom benne, hogy jó móka lesz. Meg az sem lenne baj, ha sokáig sikerrel kereskedne és nem mindjárt az elején veszítené el a tőkét.

Aki szeret kísérletezni és igyekszik a vásárlással, ő még kedvezményes áron juthat hozzá az Arteon Forex Robothoz. Az egyik licenszes változat ára 149 $, míg a két licenszes csak 199 $. (Itt is működik, hogy ha az országot USA-ra állítjuk, államot pl. Californiára, ZIP: 9001, város San Francisco, akkor nem számol fel áfát! )

Figyelem! Nincs pénzvisszafizetési garancia!!!

Nem tudom meddig él a kedvezmény. Van, ahol csak marketingfogásnak írnak ilyent, de volt olyan robot, ahol hamar megszüntették és utána csak teljes áron lehet hozzájutni.

Az Arteon Forex Robot weboldalát itt találjátok, ahol meg is lehet vásárolni:

Buy

A saját számlám kivonatát itt tudjátok majd nyomon követni:

Az oldal használatához, kérlek fogadd el a "cookie"-kat! További információ!

A "cookie-k" elfogadásával biztosíthatoda legjobb felhasználói élményt az oldalon. Amennyiben ezt szeretnéd, akkor kérlek kattints az elfogadás gombra!

Bezárás