Első ránézésre nem akartam kipróbálni az FXRapid EA forex robotot, de aztán időm is volt, meg az eredmények is túl jónak tűntek, így aztán mégis rászántam magam. Nem is egy robotról van szó, hanem két külön verzióról. A különbség csak a kereskedett devizapárokban van.
Az éles kivonatok tűntek fel számomra igazán, mert mindegyik verzió kivonatán 50% körüli átlageredmény látszott. Erre már felkaptam a fejem.
A görbén látszanak nagy floatingok és a veszteségek is gyorsan megtérülnek, amik mind nem annyira tetsző stratégiákra utalnak, de tudom, hogy a magas hozam, az magas kockázattal jár együtt. Még nem igazán jöttem rá a kereskedési logikájára. Nem is nyitás mikéntje érdekel, hanem az, hogy ha nem jól sikerül az első kötés, akkor nyit újabbakat, megnövelt kötésmérettel a trend irányában. Ez eddig veszélyesnek tűnik. De aztán nem nyit többet és vagy plusszban, vagy mínuszban zárja őket, ha eléri a max engedélyezett veszteséget. Amolyan szűk keretek közé szorított grides-martingale dolognak tűnik. A lényeg az, hogy a kivonatok szerint működik. Az átlaghozammal közel hasonló drawdown ideálisnak tűnik.
A magas kockázat azonban csökkenthető, ha nem engedjük ész nélkül a kötésméreteket. Nekem 20%-os kockázati szinttel indult a számlám. Ez úgy tűnik, hogy egy-egy kötéssorozat maximum ennyit vihet el a számlából. Ez az ajánlott beállítás, amennyiben a 4 devizapáron kereskedő verziót futtatjuk (EURUSD, NZDUSD, AUDUSD, USDJPY). A két páron (EURUSD, NZDUSD), ez az érték 30%. A négy páron legalább 2300 USD-vel ajánlott használni. Ez már kicsit több, mint egy kísérletre szánt összeg. Szóval élesben, lehet keresni kell majd első körben egy centes számlát neki. Valószínűleg nekik is azon fut az FXOpennél.
Érdekes, hogy a 4 páros verzió számlakivonatán csak 2 devizapáron levő kereskedés eredményeit látjuk. A másik két pár eredményeit az alapverzió kivonata mutatja. Mindegy, nálam egyben fut az egész, aztán majd meglátjuk melyik mit fog hozni.
Az ára nem a legolcsóbb, de nem is a legdrágább. Hogy aztán mennyire éri majd meg, az kiderül az elkövetkező hónapokban, években.
Az alapverzió 269 USD, míg a 4 páron futó verzió 369 USD egy számlára.
Jár hozzá pénzvisszafizetési garancia, de feltételekkel, mint például 35% feletti veszteség esetén adják csak vissza az árát. Hogy ez demóra is igaz, vagy csak élesre, az nem írták ki.
Az FXRapid EA weboldalát ezen a linken keresztül éritek el.
A demószámlámat itt tudjátok nyomon követni. Egyelőre nem a legjobban indított, de majd kiderül hosszabb távon, mire képes: