A fejlesztője nem ismeretlen számomra, hiszem az FXBuilder robot is Őhozzá köthető. Annak egy továbbfejlesztett változatával találkozhatunk most FXStabilizer néven. Bízok benne, hogy jobban fog teljesíteni, mint az eredeti változat, hiszen ahogy írták, ebbe már beleépítették az összes eddigi tapasztalatukat.
Van éles számlakivonat az oldalán és az eredménygörbe szépen ível felfelé rajta, ez jó jel. Ami már kevésbé tetszik, hogy a 7%-os havi hozamhoz, közel 39%-os maximum floating is társult. A kötéseknél aztán megtalálni ennek az okát. Ez a robot martingale stratégiát használ. Vagyis ha rossz irányba nyit pozíciót, akkor újabb pozíciókat nyit kétszer akkora kötésmérettel, hogy már kisebb visszatesztelés az árfolyamban, pozitívra hozza az eredményt. Van, amikor ehhez 7-8-szor is dupláznia kellett és ebben az esetben már elég tekintélyes összeget kötnek le a nyitott pozíciók. Ez a stratégia viszonlyag jól működik az AUDUSD páron, ahol ez a robot is fut, de emlékszem egy ehhez hasonló robotra, az Ichi Scalperre, ami egy éves siker után bukott be az AUDUSD töretlen megindulásán. Szóval csak a merészebbeknek ajánlom, akik megkockáztatják akár a teljes számlájukat is. Én csak demóban fogom indítani, amit majd itt nyomon is tudtok követni.
Az ára 265 USD és 30 napos pénzvisszafizetési garancia jár mellé. Azért érdemes hozzá elolvasni a felhasználási feltételeket.
A robot weboldala ahol meg is lehet venni: FX STABILIZER