Bemutatom a Channel Trader Pro forex robotot

A napokban érkezett egy értesítés ennek az új robotnak, a Channel Trader Pro-nak a megjelenéséről. Mivel a fejlesztőcsapat már régi ismerős, hiszen több robotjukat is kipróbáltam, ezért kíváncsi voltam mivel jelentkeznek ismét.

A Channel Trader Pro egy mikro kitörési stratégiát használ, amelyet kisebb időtávokon alkalmaz. A tesztek szerint ez a stratégia a következő három devizapáron teljesít kiemelkedően: AUDCAD, AUDUSD, EURJPY. Hogy ezt milyen eredményességgel teszi, ahhoz nézzük meg az oldalán is megtalálható éles számlakivonatot:

Eddig a tizennégy hónap alatt, amit láthatunk 4 950 dollárból, 137 700 dollárt csinált, ami igazán szép eredmény. Azt hiszem, mindenkinek jól jönne egy ilyen saját számla. Pedig közben volt egy olyan hónap is, amikor minimális veszteséget okozott. Szóval ne lepődjünk meg, ha egy +44%-os hozamú hónap után egy -2,5%-os jön. Ez nem bankbetét fix 0,1-0,2 %-os havi hozammal.

Az eredménygörbéje egyenletesen emelkedik, nincsenek rajta nagy visszaesések. Néha viszonylag magas a nyitott pozíciók értéke, de százalékosan kisebb, mint a várható havi hozam, így az nekem már elfogadható. Nagyon magas a sikeres kereskedések aránya, köszönhetően a stratégiának és a 200 pip-es stoplossnak, aminek azért nem örülök, de úgy látszik így működik jól.

A weboldalon azért még található egy és más, de főleg hosszú marketingszöveg.  Itt találjátok: Channel Trader Pro

A robot ára nem olcsó. Egy licensz 799 USD-be kerül, de lehet fizetni 3×347 USD-s részletben is. Természetesen 60 napos pénz visszafizetési garancia jár hozzá.

A saját számlakivonatomat itt tudjátok nyomon követni:

Az oldal használatához, kérlek fogadd el a "cookie"-kat! További információ!

A "cookie-k" elfogadásával biztosíthatoda legjobb felhasználói élményt az oldalon. Amennyiben ezt szeretnéd, akkor kérlek kattints az elfogadás gombra!

Bezárás