Sokáig gondolkodtam, hogy indítsam, vagy ne a Forex Truck robotot éles számlán? Az észérvek ellene szólnak, mert grides martingale technikát alkalmaz, ami az egyik legveszélyesebb. Bármikor jöhet egy olyan mozgás, ami elviheti a számlát.
Eddig azonban megúszta. A fejlesztő számlakivonatán már több mint egy évet láthatunk, amit sikerrel végigkereskedett. Lehet, hogy a startégia azért sikeres, mert olyan devizapáron fut, amelyiknek nincsenek nagy elmozdulásai visszatesztelés nélkül? Nem tudom.
Mindenesetre győzött a mohóság iránti vágy és egy olyan kicsi számlán, amit nem sajnálnék elveszíteni, elindítottam élesben. Így legalább lesz egy számlám, amire napközben is érdemes rápillantanom.
Mivel csak egy licenszem van, ezért egyelőre a demóról fogom másolni. Aztán majd később lehet, hogy közvetlenül is kereskedhet.
Az induláskor szerencsém volt (nem volt jellemző eddig ? ) és egyből egy jó sorozat zárásába kapcsolódtam bele. Ezért mutat ilyen meglepően jó eredményt. Ne csapjon be senkit sem, a demó eddigi átlagára fog ez is beállni hosszabb távon hiszen 1,2x szorzóval másolom, hogy az esetleges másolási veszteségeket kompenzáljam.