Ismét nekiálltam megnézni, hogy melyik devizapárokon érdemes futtatnom élesben a Forex Cyborg robotot. Most már rendelkezésre áll közel két évnyi múltbeli adat. A válogatásnál 2019.12.12-ig történteket vettem figyelembe, mivel az éles számláimat eddig szoktam használni. Illetve igyekeztem figyelmen kívül hagyni a 2019.01.02-án éjszaka történteket, mivel akkor sem futottak az éles számláim. (biztos volna még mire figyelni, de ennyire tudtam így elsőre)
A segítségemre ismét az fxblue.com oldal számlaelemzés funkciója volt (Stats). A kiindulási alap pedig az IC Marketsnél futó demószámla:
Az időszak beállítása után (2019.12.12-ig) a Symbol fülre kattintva láthatjuk a devizapáronkénti eredményeket:
Elsőre is látható, hogy szinte az összes páron eredményesen futott, az elmúlt két évet vizsgálva, kivéve két párt. De azokon is olyan csekély volt a veszteség, hogy szinte elhanyagolható volt. Rövid távokon, nyilván a legtöbb páron voltak mélypontok, veszteségek. De a legnagyobb eredményt, ugyanolyan kockázati beállítással, ez hozta volna.
Azonban számomra nem csak a legnagyobb hozam a fontos, hanem az egyenletes teljesítmény is jelentős súlyt képvisel értékeléskor. Ennek pszichológiai oka van. Nehezen viselem a veszteséget. (Tedd fel magadnak a kérdést te is, hogy 4-5 hónapnyi sikertelen kereskedés után hagynád még futni a robotot? Pedig ez történt 2019.01.01-től, 2019.05.01-ig.) Tehát én figyelembe veszem a Profit faktort is. Ez gyakorlatilag a nyereség/veszteség arányszám. Minél nagyobb az értéke, annál nyereségesebben dolgozik egy robot.
- Példa válogatás, a 3 feletti profit faktor értékkel bíró párokra
GBPCAD, EURJPY, EURCAD, EURUSD, USDCHF, CADCHF
Ennek a válogatásnak az eredménye, igaz, hogy csak a fele az összes párnak, de sokkal egyenletesebb az eredménygörbéje. Ráadásul szinte nem volt veszteséges hónapja az elmúlt két évben. Ez még a leggyengébb idegzetű kereskedők számára is elfogadható kockázatot jelent.
- Válogatás, ahol a profitos párokat néztem, de megnéztem az eredménygörbét páronként is, hogy mennyire volt egyenletes a teljesítmény.
EURNZD, EURCHF, GBPCAD, EURJPY, EURCAD, AUDNZD, EURUSD, USDCHF, AUDCAD, CADCHF, CHFJPY, AUDUSD, GBPUSD
Ez utóbbi párok lesznek a publikus Multi robotos számlámra másolva 1,3-szoros kockázattal január közepétől. Ezzel a szorzóval kompenzálom egy kicsit a másoláskor esetleg elvesző pár pipet és még vállalok egy kis pluszt kockázatot is.
Ez a válogatás az IC Markets számlámon igaz csak. Aki más brókernél használja a Forex Cyborg robotot, annak javaslom mindenképpen készítse el az olvasottak alapján a saját elemzését.
2020.07.04 Újabb válogatás
Fél évente újra szoktam értékelni a Cyborg eredményeit, megint megnéztem a statisztikákat. Főleg azért is, mert a héten is az NZD-s párok veszteséget okoztak, mint az idén már többször. Az eredményük annyira leesett, hogy nincs értelme tovább hagyni őket a válogatottban.
A válogatás alapját nem a hozott eredmény alapján értékeltem, hanem a találati arány szerint. Ezt a kimutatásban a profit faktor mutatja meg. Alapból kiválasztottam a 2-es érték felettieket és még hozzá raktam a GBPUSD-t. Igaz, hogy nincs 2-es PF értéke összességében, de az idén már jó volt.
Tehát most így néz ki a nyerő párok csapata:
AUDCAD, AUDUSD, CADCHF, CHFJPY, EURCAD, EURCHF, EURGBP, EURJPY, GBPCAD, GBPUSD
Ezzel a válogatottal így néz ki az elmúlt két és fél év eredménye:
Az látszik, hogy ha az összes páron hagynám futni, akkor eredményesebb lenne a Cyborg, de én megelégszem mérsékeltebb eredménnyel, cserébe inkább egyenletesebb eredménygörbét szeretnék látni.