Forex Steam

Az egyik ismerős hívta fel a figyelmem egy forex robotra, amely vezeti az egyik tesztoldal sikerességi listáját. Megnéztem a kivonatát és az eddigi eredmények alapján úgy döntöttem kipróbálom én is. A fejlesztőknek kétévi munkájuk van ebben a robotban, és egy igazán nyerő robot megalkotása volt a céljuk. A látottak alapján ez sikerült is. 2010-ben több mint 10 díjat is nyertek a robotjukkal.

  • A robot teljesen automatizált működésű
  • 4 példányban futtatható, ami lehet demó vagy akár éles számla is. Bármikor változtathatók a számlák!
  • 5 perces idősíkon működik
  • Jelszóval védett működés
  • 30 napos garancia van rá

Tisztában vannak vele, hogy ezek a tulajdonságok nem csak az ő robotjukra jellemzőek, de az övék mégis egészen más. Nem egy „gyorsan gazdagodjunk meg” rendszer, hanem egy olyan, amely hosszú távos stabil eredményeket tud produkálni. Ehhez elég csak ránézni a live számlakivonatukra. Már csak annyi van hátra, hogy bebizonyítsa, nálam is tudja ugyanezeket az eredményeket!

Az ára igazán kedvező, mindössze: 117,99$

Ráadásul találtam hozzá a neten kupon kódot, amivel további 10% engedményt lehet elérni: Coupon code: FRN-295C  és így csak 106,19 $ lesz az ára.

Lehetőség van céges vásárlásra is. Nekem az EU adószám megadása után nem számolt fel áfát sem.

Weboldal és vásárlás a hivatalos weboldalon!

Forex Steam beállítás

Többen is megvásárolták a Forex Steam forex robotot, és egyre több megkeresés érkezik arra vonatkozóan, hogy miket állítottam be rajta. Először is két robotot kapunk a letöltött csomagban. A szupport javaslata alapján, és a weboldalon is fenn van, hogy csak a ligth-ot javasolják futtatni. Brókernek az FxPro-t választottam. Az indulás nem volt felhőtlen, mert nem akart elindulni, pedig türelmesen vártam pár napot vele. Aztán írtam a szupportnak és egy gyors levélváltást követően már működik is.

Sajnos az automatikus money managementet kikapcsoltatták, így kézzel kell majd a lotokat állítani. De azért majd kipróbálom még egyszer bekapcsoltan is. ( kipróbáltam és nekem nem működött, van akinél igen)

mm= false,

Az ecn= true –ra kellett állítani, amit nem igazán értek, hiszen nem ecn számlára tettem. Mindegy így már működik is egy 1000$-os FxPro demószámlán. A többit hagytam alapon és majd az eredmények függvényében meglátom, mit lehet még állítani.

Az oldal használatához, kérlek fogadd el a "cookie"-kat! További információ!

A "cookie-k" elfogadásával biztosíthatoda legjobb felhasználói élményt az oldalon. Amennyiben ezt szeretnéd, akkor kérlek kattints az elfogadás gombra!

Bezárás