A legtöbb tőzsdésnek be se kell mutatni Jesse Livermore, mondhatni egy legenda. Már 15 évesen annyit keresett egy fogadóirodánál, ahol a részvények elmozdulására lehetett fogadni, hogy ki is tiltották onnan. Már az 1907-es válság idején sokat keresett, mert a legtöbb részvényt shortolta. Tehát itt már az igazi tőzsdén kereskedett. Egy érdekesség, hogy ezután volt olyan időszak, amikor sokat bukott, de az 1927-es válság újra visszalendítette, és rengeteg hozama származott belőle, sőt bőven visszanyerte az addigra elbukott pénzt.
A kereskedési szabályait ma is sokan követik, talán ő volt az első, aki le is írta őket úgy, hogy azokat más is tudja használni. Ezek közül kiemelendő az a szabálya, miszerint a nyerőt hagyni kell futni. Tehát, ha éppen nyerőben vagy, ne zárd le, vagy csak egy részét. Szerinte a profit tud vigyázni magára, a veszteség nem.
A How To Trade in Stocks című könyvét előszeretettel olvassák a spekulánsok. Sok állítása, szabálya, és kereskedési stratégiái még ma is megállják a helyüket. A tőzsde nem változott, ugyanúgy a kereslet-kínálat alakulása határozza meg.
Ő is bizonyítja azt, hogy lehet profitot elérni a tőzsdén.A többi gururól is olvasd el rövid leírásunkat.
Most már csak rajtad a sor, hogy dönts. Azt láthatod, hogy lehet profitot elérni a tőzsdén, az a kérdés, ki akarsz belőle maradni?
Nézz körül a forexrobotinfo.hu-n!