Lehet, hogy korai tűnik a kérdés, így év vége előtt egy héttel, de már megszületett a válasz, hiszen az éles számláimat már leállítottam. Aki évek óta követ, azok számára ismét nem okozok meglepetést. A Forex Cyborg volt a legjobb forex robot, amelyik a legtöbbet hozta 2020-ban az éles számláimon. Csak egy vetélytársa akadt az idén, a WallStreet Asia. Sokáig ez vezetett, de végül az utolsó hónapokban sikerült a Cyborgnak visszaszereznie az elsőbbséget, amit immár harmadszor vívott ki magának a számláimon.
Nézzük meg az eredményeket!
A két robot egymást erősítve, együtt futott a multirobotos számlámon. Összesen 46 %-ot sikerült összehozniuk 2020-ban. Ebből 26%-ban a Cyborg, míg az Asia 20%-ban részesedett.
A Forex Cyborg 2020-ban nálam nem az összes devizapáron futott, hanem csak azokon, amelyeket jónak tartottam a korábbi tapasztalatok alapján. Ez a döntésem, utólag belátom, nem volt a legjobb. Ha nem válogatok, akkor szebb eredményt könyvelhettem volna el.
Ilyen lett most az eredmény:
És ilyen lehetett volna, ha nem gondolom túl:
Igen jelentős a különbség. Közel 150%-ot hozott volna, ha nem nyúlok hozzá. 2021-re valami ilyent tervezek, de azért egy kicsit mégiscsak hozzányúlok, hiszen szeretnék a Cyborg V2-es verziójának is helyet adni a számlán az előző két robot mellett. De erről bővebben majd januárban fogok írni, de ezzel már el is árultam milyen robotok fognak nálam élesben kereskedni jövőre. Mindenesetre az elmúlt 3 év után azt jósolom, hogy 2021-ben is a Forex Cyborg lesz a legjobb forex robot nálam. Egy év múlva kiderül igazam lesz-e. Végül ne felejtsünk el egy fontos dolgot, hogy az eu-s brókereknél számunkra elérhető 1:30-as tőkeáttételen is jól működik.
Aki szintén szeretne hasonló eredményeket, azok számára jelzem, hogy ide kattintva ismét kedvezményes áron vásárolható meg a Forex Cyborg robot az év végéig!
A WallStreet Asia grides verzója, pedig így dolgozott 2020-ban:
A WallStreet forex robot, aminek része az előzőekben említett WallStreet Asia grides robot is, kedvezményesen vásárolható meg ide kattintva az év végéig.
Az Asia egyébként önállóan is kereskedik nálam egy kisebb számlán, amit ide kattintva tudtok megnézni.