Többen kérdezték, hogy az ingyenes VPS kritériumához szükséges kereskedés, hogyan ellenőrízhető utólag. Ahhoz, hogy ne egyenként kelljen a lotokat összeadogatni, az alábbi megoldást javasolom. A metatraderben állítsuk be a kívánt időintervallumot a számlatörténetnél. Frissítsük, vagy várjuk meg, amíg frissül magától az mt4i.com kimutatásunk. Ha már csak a kívánt intervallumot látjuk, akkor jelöljük ki rajta a táblázat sorait és Másolás-Irányított beillesztés segítségével illesszük be szövegként egy excel táblázatba. Ott már csak ki kell cserélni a pontokat vesszöre (Ctrl-H). A lotokat tartalmazó oszlopot ezek után leösszesíthetjük a Szum függvényre kattintva, majd a mezőtartományt beállítva.
Például nekem az egyik 5000$-os Think Forexes éles számlán, ahol a YenDrive, a Pipjet és a Thor robot fut együtt, ebben a hónapban 17 lotot kereskedett. Tehát a 2500-as számlán nem tudták volna összekereskedni a szükséges 10 lotot. A nagyját egyébként a PipJet kereskedte, mert az 1 lot körüli mennyiségekkel kereskedett.