Pipjetről ismét

A nagy bevezetőkampány után sokan csalódottan adták vissza ezt a forex robotot a szerény hozama miatt, pedig veszteséget a mai napig nem csinált. Már én is kezdtem lemondani róla, amikor az egyik olvasómmal történ levélváltásban ismét szóba került a PipJet. Akkor feltettem két újabb brókerhez is demóban és most egy hónap elteltével kedvező eredményekről tudok beszámolni. A FinFx ECN számláján meglepően jól teljesített alapbeállítással a Think Forexes demószámlámhoz képest.  Míg a Think Forexnél a havi átlag nem éri el a 2%-ot, addig a FinFx-nél 3,7%-os havi átlagot produkált. Ezen felbátorodva ma feltettem egy FxOpen ECN számlára is, remélve, hogy ott még jobb lesz. Egy hónap múlva majd kiderül mi az igazság.

Miért is jó ez a forex robot? Mert nem áll benne sokáig a megnyitott pozíciókban és emiatt nincsenek függőben levő kötései. A drawdown pedig szintén elenyésző, hiszen nagy pontossággal eltalálja a megfelelő irányt. Ilyen nyugodt kereskedésnél elfogadható a havi 4% körüli hozam. Alapbeállítással futtattam eddig, ahol a Risk értéke 0,2 volt, ezzel a tőke 20%-át kockáztattam. Ha sikeres lesz, akkor lehet kísérletezni ennek az értéknek akár a duplájával is, ha a havi 4% körüli hozam kevésnek bizonyulna.

Az oldal használatához, kérlek fogadd el a "cookie"-kat! További információ!

A "cookie-k" elfogadásával biztosíthatoda legjobb felhasználói élményt az oldalon. Amennyiben ezt szeretnéd, akkor kérlek kattints az elfogadás gombra!

Bezárás