Ruby Expert Advisor

RubyEA, csak szerencsejátékosoknak

Erre a hétre terveztem, hogy írok egy cikket a RubyEA eddigi eredményeiről, mivel eddig elég szépen teljesített a demószámlán. Terveztem azt is, hogy felkerül éles számlára. Annyira magával ragadt a kiemelkedő eredménye, hogy nem láttam mást, csak a dollár jeleket, mint Dagobert bácsi a rajzfilmben. De szerencsére közbejött az elmúlt hét.

Akartam már korábban is teszteren futtatni, hogy kiderítsem milyen mélypontokra lehet számítani a futtatása során, mivel a demószámláján levő kimutatások nem mutattak semmi különleges veszélyt, de a biztonság kedvéért nálam a bemutatószámla kockázatának kb. a felével-harmadával fut. De a tesztelés sohasem nem sikerült. Utólag megtudtam a fejlesztőtől, hogy egy online indikátort is használ a robot és emiatt nem lehet teszteren futtatni.

Ezen a héten azonban nem tudott megbirkózni az EURUSD rallyjával. Az első SELL kötésre, rákötött még egyet, és hiába nem kötött többet, ez a két pozíció értéke is elérte a mínusz 35%-ot, ami az alapértelmezett maximális drawdown érték és így kistoppolódott. Utólag végiggondolva nem kellett volna hagynom a gyári beállításon, mert akkor legalább láttam volna, hogy meddig megy el a floating, hiszen csak demóban futott. (ez pont akkor jutott eszembe, amikor már késő volt ☹) De szerencsére az oldalán látható myfxbook kivonaton nyomon tudjuk követni, mert valószínűleg azon a számlán 100%-os kockázattal fut a RubyEA. Így a cikk írásakor, 2020.05.29 délelőtt, éppen mínusz 54%-on állt a számla.

Azt tudtam, hogy már februárban is volt egy ilyen mélypontja, de eddig pontosan nem néztem meg milyen mélységekben járt akkor a számla Equity-je. Most azonban kíváncsi voltam és kiszámítottam, mivel ez a grafikon nem elérhető. A februárt 3987 dollárral kezdte meg.

Két kötésbe ragadt bele. Ezek mélypontjait a kötéslistán le tudjuk olvasni:


Összesen a két kötés -3145 USD floatingban volt a legrosszabb pillanatban. Ez kb 79%-os floatingnak felelt meg. Tehát nem sokkal úszta meg, hogy az egész számla elfüstöljön. Nagy szerencséjük volt, mivel az eredeti kötésméreteket, pont január vége felé csökkentették az induló méretek 60%-ra. Ha ezt véletlenül nem lépik meg, akkor már februárban búcsút mondhattak volna ennek a számlának.

Mostantól nálam is 100%-os max drawdown értékkel fut a demón, az ajánlott 35% helyett, mert így látom milyen floatinggal működik, az alapértelmezett 10-es Risk értékkel, így már várhatóan sokáig fog futni, csak nem tudni előre pontosan ez mennyi idő.

Ez a robot olyanoknak ajánlott, akik amúgy is szeretik a szerencsejátékot. Kis számlamérettel érdemes futtatni, 10-15-ös Risk értékkel és 100%-os max drawdown értékkel. Ezzel, ha elfogadjuk, hogy bármikor elfüstölhet, kis szerencsével fél éven belül duplázhatjuk is a számlát.

2020.06.03 Frissítés. Időközben elfüstölt a hivatalos éles számla is: