Teknősökkel ért el 200 millió dollárt

Richard Dennis a technikai elemzésben kiemelkedő hozamokat ért el. 200 dollárból 200 millió dollárt hozott össze a 70-80 évek alatt. A teknős stratégia alapjai a trendkövetés, és az, hogy betartsuk a kockázati szabályokat.

 

Voltak persze olyanok, akik nem hittek Richardnak, ezért ő kitalálta, hogy 23 embert felvesz, és ők kereskednek a teknős stratégia alapján. 14 nap alatt betanította őket, és azonnal éles pénzzel tőzsdéztek. Meg is lett a siker, hamarosan a legtöbb kereskedője 1 millió dollár feletti profittal rendelkezett. Az egyik teknőse le is írta egy könyvben, mit hogyan kell csinálni ahhoz, hogy sikeres legyél (ő 30 millió dollárt tőzsdézett össze). Curtis Faith: Way of the turtle

 

És itt jött el a végzetük is, a stratégiát sokan megtudták, és mivel még ekkor nem volt olyan globálisan elérhető a tőzsde, ezért szinte az ő tőkéjük elég volt ahhoz, hogy megmozgassák bármelyik instrumentum árfolyamát. Ez viszont később azt is jelentette, hogy a stratégia már nem működött olyan jól, 1987-1988-ban sokat is veszítettek. Az is tény, hogy mind a mai napig sikeresen használható a stratégia.

Még így is profitban szállt ki a Richard Dennis, és bebizonyította, hogy teljesen kezdők is tudnak profitot elérni a tőzsdén, ha betartják a stratégiájukat.

Ő is bizonyítja azt, hogy lehet profitot elérni a tőzsdén.A többi gururól is olvasd el rövid leírásunkat.
Most már csak rajtad a sor, hogy dönts. Azt láthatod, hogy lehet profitot elérni a tőzsdén, az a kérdés, ki akarsz belőle maradni?
Nézz körül a forexrobotinfo.hu-n!

Az oldal használatához, kérlek fogadd el a "cookie"-kat! További információ!

A "cookie-k" elfogadásával biztosíthatoda legjobb felhasználói élményt az oldalon. Amennyiben ezt szeretnéd, akkor kérlek kattints az elfogadás gombra!

Bezárás