Megtörtént az első kereskedési hét és ezen a héten összesen 6,19 %-ot keresett, AutoMM 10%-os beállítással. Jól lehetett látni, hogy míg a hagyományos verzió egyet kötött, ott a Malach esetenként 3-at is. Tehát elsőre jónak tűnik az a stratégia, amit a programozók kitaláltak neki.
A weboldalukon levő kivonatokon látszik, hogy vannak mínuszos hónapjai is, mint az eredetinek. Tehát hasonló a karakterisztikája, mint az eredeti WS-é, de az eredményt egy páron kereskedve hozza. Ami az eredetin rossz beszálló, az itt is mínuszos eredményt okoz. Azonban ha jónak ítéli meg 5-5 pip távolságból is a nyitást, akkor újabbakat nyit, ezáltal hamarabb visszadolgozza a veszteséget és így extra nyereséget termel.
Mivel nincs pénzvisszafizetési garancia, ezért azt ajánlom, hogy csak azután vágjatok bele, ha a tesztjeim alapján úgy ítélitek meg, a robot kereskedését el tudjátok viselni. Erről már írtam korábban, hogy nem feltétlenül rossz egy robot néhány mínuszos hónappal, csak az a baj, hogy a felhasználók megijednek a veszteségtől és akkor kapcsolják le mikor éppen plusszosra váltana. Ezért érdemes a robotozást dupla vagy semmi hozzáállással elkezdeni, az annak megfelelő tőkével.
Közben pénteken kijött az 1.33-as változata is a robotnak. Letölthető hozzá kettő beállításfájl is, amit beolvasva használhatjuk 120 pipes és a 35 pipes stoplosst alkalmazva is. Alapértelmezetten a legjobb beállítások vannak beállítva, egyedül az „Auto MM” (ha 0-ra állítod, akkor a „Start Lot” értéke lesz aktuális) értékét javasolom beállítani arra a rizikószintre, amin használni szeretnétek, illetve a „Risk free Margin” értéke határozza meg, hogy az aktuálisan szabad tőke mekkora részét használhatja fel, további pozíciók nyitásához.pl. 0.2 érték 20 %-ot jelent. Demó számlán ezt nyugodtan feltehetitek 50 %-ra, hogy többet nyisson. Alapból 20 %-ot javaslunk éles számlán, mert bár tényleg jó a robot, a jövőt nem látja ő sem, ezért a 20 % optimális az éles pénzes számlákhoz.
A robotot itt tudjátok megvenni: https://www.forexrobotinfo.hu/robots/wsfrmalach.php
Saját tesztem eredményeit itt tudjátok nyomon követni: FxPro demószámla